Tisztelt Jogalkotók!

Tudom, nagyon kényes és
"rázós" dolog amibe belekezdtem. A jogalkotóknak ezúton szeretném felkérni a figyelmét és a segítségét az újszerű technikai és zenei megoldások irányába, mert jelenleg nagyon sok a tisztázatlan körülmény ezen a téren.
A jelenlegi munkáimmal kapcsolatosan kérdezem a következőket és a megfelelő jogi válaszok esetén ezeket közölni szándékozom, hogy az érintettek tájékoztatva legyenek.
Mivel a bemutatásra kerülő művek szerzői és jogi örökösei ma is közöttünk élnek,
( szerzői jog ideje jelenleg 70 év, amit ugye nehéz kivárni vagy túlélni ) szeretném a jogaikat nem sérteni, de ezúttal is arra kérni Őket, hogy egyes szerzeményeiket közkinccsé tehessük a SLÁGERTÁR oldalain, Új műveikből pedig, részletek bemutatásával népszerűsíteni munkásságukat.

Kérdések:

1. Eddig megjelent hangzóformátumú slágerdalok, vagy kisterjedelmű zeneművek:  hallás utáni, ( az eredeti hangzások és jellegzetességek megtartása mellett ) kottamegírása, valamint audio és vizuális megjelentetése milyen jogi következményekkel párosul? Természetesen a szerzői jogdíjakat szeretném befizetni!   De kinek, mennyit, és milyen megvalósítási formában?? Alapértelmezési méretnek az A 4-es telített oldalt meghatározva. Természetesen az eredeti szerzők-szövegírók megnevezésével. Az oldalakon pedig feltüntetve ( az eredeti hangzás után kottázta <név> )
Mivel számos írott, ezzel kapcsolatos jogi rendeletet áttanulmányoztam, sok jogi tanácsot, és véleményt meghallgattam, de tudomásom szerint a mai napig nem tisztázott ez a kérdéskör ;; Ezért kérem e témával kapcsolatosan a jogi szakemberek állásfoglalását és segítőkész válaszát, addig is folytatva a kották nyilvánosság felé való bemutatását.

utóirat: Úgy érzem, a szerzőknek sem árt, ha egy kicsit lefújjuk a port régebbi műveikről.

Előre is köszönöm megértésüket, és segítőkész válaszukat!

Tisztelettel,     MUSICJAN

email: musicjan@fw.hu

[Dividing Line Image]